Egyéb információ:

Kisvárda a XIV. és XV. században a magas egyházi és világi méltóságokat viselő Várdai
család birtoka volt. A város területén metszették egymást azok az utak, amelyek Munkács,
Beregszász és Szatmár felől a Tisza kanyaron át tartottak Királyhelmec és Kassa, illetve a
Szepesség városai és a bányavárosok felé. Ezek a közlekedési kapcsolatok magyarázzák,
hogy Várdának, mint piacközpontnak nagy volt a jelentősége. Kisvárdán a zsidók az
Esterházyak engedélyével telepedtek le. A források tanúsága szerint 1747-ben Kisvárdán egy
zsidó élt, de 1784-85-ben már 118 főből állt a közösség, ami abban a korban jelentős
nagyságúnak tekinthető. (1851-ben körülbelül az összlakosság 22,5 százaléka, 1910-ben
pedig az összlakosság 30,2 százaléka volt zsidó.) A hitközség 1796-ban alakult, és 1801-ben
már zsinagógát építettek. Nem tudjuk pontosan, hogy hol állhatott ez az épület, az azonban
bizonyos, hogy a zsidóság a korabeli Serház utcára, Posta utcára és Szent László utcára
koncentrálódott, tehát a hitélet központja is ezen a környéken volt, talán éppen a mai
zsinagóga helye körül. A századforduló előtt a zsidóság számának és anyagi erejének
gyarapodása eredményezhette azt a döntést, hogy új zsinagógát emeltetnek. Az 1899. évi
Kisvárdai Lapok közölte azt, hogy: „Vármegyénk szülötte, Grósz Ferenc műépítész a
budapesti tőzsdepalotához nyújtott be tervezetet, ugyanez a fiatal műépítész készítette az
itteni izraelita hitközség által építeni célzott új templom tervét is.” A megvalósításhoz
pályázatot hirdettek, és 1901 áprilisában már épülőfélben levő templomról tudósít az újság.
Az új – Csillag utcai – zsinagóga átadása valószínűleg 1901-ben vagy 1902-ben történt meg.
A romantizáló homlokzatú zsinagóga, impozáns méreteivel a zsidóság lélekszámát és
tekintélyének súlyát fejezi ki. Magasan emelkedik a szomszédos házak fölé, és formailag és
érezhető rajta a szomszédos városok zsinagógáinak hatása. Az ívsoros elemmel
hangsúlyozott, romantizáló főpárkány felett íves tető fedi az épületet. Alaprajzában a
hagyományos (ortodox) zsinagógák elrendezését követi. A női karzatra az épület
oldalhomlokzata felőli lépcsőházon keresztül lehetett feljutni. Az öntöttvas oszlopokkal
alátámasztott karzat a belső teret három oldalról vette körül. Az épület átalakításakor a
frigyszekrényt lebontották, a fülkét befalazták. (A frigyszekrény restaurálva a zsinagógával
egy udvaron levő imaházban kapott helyet.) Az épület homlokzatait eredeti formáinak
megőrzésével állították helyre, a vallási szimbólumok azonban már nem láthatók. Belső terét
kiállítási és kulturális célokra tették alkalmassá. 1983-tól múzeum működik benne.
Kisvárda egyik legfigyelemreméltóbb épületében, a volt zsinagógában, Csillag utca 5 szám
alatt található az egykori Vármúzeum jogutódjaként működő Rétközi Múzeum. A bejárati előcsarnokban
a Holocaust kisvárdai áldozatainak emléktáblái láthatók. A földszinten kizárólag
néprajzi anyag található, amelynek gyűjtési helye a Rétköz, és amely jelenlegi elrendezésében
ezt a – Múzeumnak is nevet adó – tájegységet szeretné reprezentálni. Az emeleten pedig régészeti
és történeti vonatkozású kiállítások találhatóak.
(A Rétköz, a hajdani Szabolcs vármegye egyik legkarakterisztikusabban elkülönülő természetföldrajzi
tájegysége. A Tisza és a Nyírség homokdombjai által behatárolt 142 553 katasztrális
hold nagyságú rész, a Lónyai csatorna megásásáig – 1895-1898 – az ecsedi láphoz hasonló
vizes, nádas ingoványos terület volt. Egy ilyen helyen, nehezen megközelíthető volta
miatt, régibb, ősibb módon éltek az emberek. A néhány év híján egy ezredévnyi természeti állandóság
majdnem homogénné formálta az itt élő emberek etnográfiai karakterét, és létrehozott
egy olyan gazdasági, társadalmi és életmódbeli különállást és sajátosságot, amely tükröződött
az itt lakók tudatában is. A Rétköz egyik legnevezetesebb kutatója Kiss Lajos volt, aki
harminc települést sorolt a tájegységbe. Területi körülhatárolását a későbbi kutatók is elfogadták.

Fotójegy: 200 Ft